29 jan

Megnyílt a Nádas Pálinkafőzde

Elérkezett a várva várt nap! A Nádas Pálinkafőzde megnyitotta kapuit az érdeklődők, a pálinkafőzetők és a pálinka szerelmesei számára!

Ígéretünkhöz híven, február első hetétől indul a pálinkafőzés. Minden készen áll tehát arra, hogy az elmúlt időszak kemény munkája beérjen és végre elinduljon az első főzés. Természetesen – mint minden kezdet – a februári nyitás is járt némi nehézséggel, de sikerült áthidalnunk ezeket, és be tudjuk tartani, amit januárban megígértünk azoknak, akik elsőként telefonáltak, hogy hozzánk szeretnék hozni kifőzésre váró cefréjüket.

A nyitás előtti reklámkampányunk a környék hirdetési lehetőségeinek szinte minden formáját kihasználta. Megjelentünk újságok hirdetési rovatában, reklámújságokban, plakátoltunk, hirdetést helyeztünk el a falutévén, fórumokon, internetes hirdetési oldalakon jelentünk meg. A jövőben reklámfilmünk látható lesz a Pápa Tv-n, valamint megtalálhatóak leszünk a telefonkönyvekben.

Emellett nemcsak lepárló üzemünk, hanem honlapunk is elért abba a fázisba, hogy megmutathassuk a nagyközönség számára. Reményeink szerint elnyerte az Ön tetszését is. Ha kedvet érez hozzá, kérjük írjon Vendégkönyvünkbe, ahol kifejtheti, hogy mi a véleménye a Pálinkafőzdéről vagy éppen a honlapunkról.

Hamarosan a facebookon is elérhetőek leszünk.

Jöjjön el hozzánk személyesen, és talákozzon velünk a Nádas Pálinkafőzdében. Tekintse meg lepárló üzemünket, melyet az elmúlt évek kitartó munkájával hoztunk létre, hogy minőségi pálinkát állítsunk elő Önnek is! Várjuk jelentkezését elérhetőségeinken!

Share